Forrás: Kosdi Ügyvédi Iroda

 

2014. február 18-án ismét változott a Társasházi törvény, a társasházak feletti törvényességi felügyeleti szabályok kiegészültek, a közös képviselő és az intézőbizottság jogsértő magatartása miatt bírság megfizetésére lesz kötelezhető.

 

2014. február 1-től hatályos az a rendelkezés, mely alapján a társasház szervei felett a törvényességi felügyeletet a jegyző látja el. Ez a bizonyos 27/A § bővült a február 18-tól hatályos rendelkezésekkel, melyek a jegyző eljárását pontosítják.

A rendelkezések alapján a területileg illetékes jegyző hivatalból ellenőrizheti, hogy a társasház alapító okirata, az SZMSZ, ezen iratok módosításai, valamint a társasház működése, közgyűlési határozatai megfelelnek-e a jogszabályoknak. Ezen felül azt is ellenőrzi, hogy a társasház működése megfelel e az elfogadott közgyűlési határozatoknak.

Amennyiben a jegyző jogszabálysértést tapasztal, és a társasház a jegyző felhívása alapján a felhívástól számított 60 napon belül a működés törvényességét nem állítja helyre, a jegyző a határidő eredménytelen elteltétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat. A pert a társasház ellen indíthatja.

A bíróság a jegyző keresete alapján megsemmisítheti a közgyűlés jogszabálysértő határozatát és szükség szerint új határozat meghozatalát rendelheti el, vagy a működés törvényességének helyreállítása érdekében összehívhatja a közgyűlést, illetőleg arra a jegyzőt vagy a számvizsgáló bizottságot feljogosíthatja. Amennyiben ezen lépésekkel a társasház működésének törvényessége a közös képviselő, illetve az intézőbizottság jogsértő magatartása miatt nem biztosítható, a jogsértés súlyával arányosan, – akár 100.000,- Ft-tól 5.000.000,- Ft-ig terjedő – bírság megfizetésére is kötelezheti a közös képviselőt, illetve az intézőbizottság elnökét és tagjait.

A kiszabott bírság kizárólag a jogsértő magatartást tanúsító közös képviselőt, az intézőbizottság elnökét, vagy tagjait terhelheti, annak megfizetésében a társasháznak helytállási kötelezettsége nincs. A kiszabott bírság megfizetéséért az intézőbizottság elnökének és tagjainak felelőssége egyetemleges.